Viola és Barátai

Viola és Barátai

Viola és barátai

Ha engem kérdezel, akkor ez a mese nem az Óperenciás tengeren túl történt, nem is az
üveghegyeken innen, hanem az ovidban. Abban az oviban ahol Te és a kis barátaid egész nap
vidáman, nevetgélve játszotok. Ovónéni szerint, nappal is nagy a nyüzsgés az oviban, de amikor
minden kisgyerek haza megy, akkor van csak igazán hatalmas felfordulás.
Tegnap egy nagyon érdekes dolog történt, amit ma mesélt el nekem. Miután elment mindenki az
oviból még meg nézte, hogy minden rendben van-e az épületben. A mosdóhoz érve az ovónéni halk
sírásra lett figyelmes.
Nagyon meglepődött a hangot hallva, hiszen tudomása szerint, már mindenkit haza vittek a szülők.
Nem szerette volna megijeszteni a halkan pityergő ismeretlent ezért, óvatosan kinyitotta a mosdó
ajtaját. Kereste a vékonyka hang gazdáját, de bizony bármerre nézett senkit nem talált. Megvizsgált
minden sarkot, de nem derült fény arra, hogy ki sírdogál.
Már éppen ki szeretett volna menni a mosdóból, arra gondolva, hogy csak a képzelete játszik vele,
amikor észrevette, hogy az egyik törölköző leesett a földre. Visszalépett, hogy felakasztja a helyére,
de akkor a sírás még hangosabb lett.
– Ki az, aki ilyen keservesen sír?- kérdezte bátortalanul.
– Én sírok. –válaszolta a hangocska.
– És ki az az én?- kérdezett vissza most már bátrabban.
– Én vagyok az Viola a szivárványszínű fogmosópohártartó.
Ovónéni meglepődött, hogy pityeregni látja a mindig vidám pohártartót. Minden nap olyan jó
ránézni, hiszen élénk színeivel vidámmá varázsolja a mosdót a gyerekek számára. El sem tudta
képzelni mi lehet sírásának az oka.
– Kedves Viola! Elmondod nekem mi az, ami bánt téged?- kérdezte kedvesen.
– Biztosan ki fogsz nevetni, hiszen engem mindenki ki nevet.
– De hát Téged mindenki szeret. Miből gondolod, hogy kinevetnek?
– Miért szeretnének?- kérdezett vissza. – Én haszontalan vagyok. Egész nap itt vagyok ebben a
fehér szobában és nem csinálok semmit. Néha bejön egy-egy kis gyerek aztán már hopp el is
tűntek. Azt szeretem, amikor egyszerre jönnek be és leveszik a törölközőket, majd szépen
visszaakasztják. Olyan csiklandós mindig nevetek rajta. Vagy leemelik a poharacskákat. Akkor
meg azért nevetek, mert a kis gurgulázós hang fogmosás közben nagyon viccesen hangzik. Ez
mind nagyon tetszik nekem. Jó érzés, hogy rám bízzák ezeket az apró dolgokat, de ez nem
olyan fontos dolog, mint amit Júnó az asztal csinál. Azt mondja Ő a legfontosabb bútor az
egész óvodában. És engem kinevet, amiért csak a törölközőket tartom. És most még a
színeim miatt is kigúnyolt.
Óvónéni figyelmesen hallgatta Violát, aki olyan bánatos volt, hogy már a színei kezdtek elsötétedni.
A törölközők és a poharak, akik szépen sorakoztak Viola polcain és akasztóin szomorúan hallgatták és
bólogattak közben. Nem lehetett nem észrevenni, hogy a kedves bútor barátai vele együtt
szomorkodnak.
– Én azt mondom Viola- kezdte az ovónéni-, hogy Te ugyan olyan fontos vagy itt minden
kisgyereknek, mint Júnó az asztal a csoportszobában. Ha nem lenne a polcod, nem tudnák hol
tárolni a fogmosópoharat benne a fogkefével és a fogkrémmel. Ha nem lenne fogmosás
minden nap, egy idő után fájna a foguk és nem jönnének óvodába. Az asztal magányosan
állna a szobában. Ha nem lenne akasztód, amin a törölközők sorakoznak a kezük piszkos és
vizes maradna, amitől az asztal egy idő után koszos és ragacsos lenne. Senki nem szeretne
mellé ülni. A Te Változatos színeid pedig csodálatosak. A gyerekek kézmosás közben is
ismerkednek a színeiddel és hidd el, hogy amikor rajzolnak, ezeket az élénk
szivárványszíneket használják. Mindenkinek van kedvenc színe és mindenki ott tárolja a
pohárkáját. Elhiszed, hogy fontos és különleges vagy a gyerekek számára?
– Akkor mi is azok vagyunk!- kiabálták be egyszerre a poharak és törölközők.
– Persze, hogy azok vagytok- nyugtatta meg őket ovónéni.

– Ha ez igaz- elmélkedett Viola- akkor már nem is sírok többet, hanem boldog vagyok egész
nap és várom a gyerekeket, hogy jöjjenek kezet és fogat mosni.
Vidáman kacagtak, amikor egy mély hang szólalt meg az ajtóból.
Amikor meglátták Júnót az asztalt mindenki elhallgatott.
– Viola! Meg bocsájtod nekem, hogy megbántottalak a fölényes viselkedésemmel? Nem
gondolatam arra, hogy Te másként vagy fontos a gyerekeknek. Ezek után mindig tudni
fogom, amikor leülnek mellém, hogy előtte már megnevettetted Őket és vidáman, tisztán
ülnek le hozzám játszani. És ha van, kedvetek ma este beszélgethetünk a nap eseményeiről.
Viola Júnóra pillantott és mosolyogva válaszolt:
– Persze Júnó, nincs baj. Mostantól odafigyelek, hogy tiszták legyenek a mancsocskák. És
képzeld ma a Marci mit mondott a Katicának….
Ovónéni ezt már nem hallgatta meg. Ott hagyta őket beszélgetni és nagyon örült annak, hogy a
kedves Viola és a mindig morcos Júnó barátságot kötöttek.
Holnap az oviban ne felejtsd el, hogy Viola mennyire szereti, ha használjátok a törölközőt és a
fogmosópoharat! Ha hallok valami új történetet, azt holnap elmesélem Neked! Most álmodj szépeket
és a szivárvány minden színétől legyen boldog az álmod!

(Liszkai Ágnes)