A kis Bambi

A kis Bambi

Nagy hír kapott szárnyra az erdőben.

A helyi lap a Cserfes is erről cikkezik szinte minden nap. Megírták már két hete, hogy a kis tündér Lola, aki itt született Tündér réten haza látogat a barátaihoz. Azóta csak arról cikkeznek, milyen ünnepséget szerveznek a barátságos tündérnek. Bejelentették, hogy a csalogányok énekkara új dalt tanult erre az alkalomra ezért egésznap trilláznak, hogy amikor az igazi előadás elkezdődik, tökéletes legyen a dallam.

A nyuszik közössége sem tétlenkedik. Már ki is alakították a tisztást, ahol majd az erdő apraja nagyja összegyűlik és köszönti a kis tündért. Az erdő polgármestere szinte mindennap új ötlettel áll elő, amit egy-két órán belül meg is valósítanak, hogy az ünnepség megfelelő és káprázatos legyen Lolának. Természetesen Lola családja a tündérek is készülnek a fogadásara. Az újság azt is megírta, hogy új színekkel és ismeretlen virágokkal díszítették fel azt a helyet, ahol Lola megszületett.

És persze a Tulipán volt a legfontosabb Ő volt az egész szervezés központja. Tulipán volt az, aki óvta és védte a kis tündért, amíg az nem gyűjtött magának annyi erőt, hogy a saját apró szárnyait használva felfedezze a világot. Óvta a nap melegétől, az eső jeges csapkodásától és a hidegtől, amit a kicsi Lola nagyon nehezen viselt.

A Tulipán minden nap beszélgetett a napsugárral, aki vitte és hozta a híreket Lolának és Loláról.

Izgatottan várta a találkozást, és amikor a Cserfes újságírója megérkezett hozzá, hogy riportot készítsen vele annyira izgatott volt, hogy nem tudott megszólalni.

Amikor elérkezett a nagy nap, már minden készen állt a fogadásra. Uhu Polgármester úr a legszebb mosolyát erőltette magára, már ahogy azt egy korosodó bagolytól lehetséges és elindult feleségével és 12 gyermekével a tisztásra. A nyuszik figyeltek a biztonságra így mindenhol voltak felállítva ellenőrző pontok, ami természetesen feltartotta a bagoly családot és bár a polgármester kérte ezt az óvintézkedést, mégis bosszankodott most miatta. Felesége is nagyon nehezen viselte, mert a 12 fiókát nagyon nehéz volt egy csomóba terelgetnie.

Egyre többen gyülekeztek a tisztáson. A csalogányok hangoltak, méhecskék hada, duruzsolásukkal adta a ritmust. A szarvasok is megérkeztek és le is telepedtek hátul, hogy az apróbb állatok több mindent lássanak az ünnepségből. A kis mókusok saját odujuk erkélyéről kukucskáltak ki kíváncsian, és már a nasit is előkészítették, hiszen rágcsa nélkül nincs műsor.

A Tulipán köré gyűlt tündérek a szivárvány minden színében pompáztak. Csillogásukkal magukra vonták a figyelmet.

Egy kedves őz család is megérkezett az ünnepségre. Helyet foglaltak a szarvasok által szabadon hagyott területen és vártak. A család új taggal bővült a napokban és most mindenki elindult gratulálni az őzmamának. A kis suta még fáradtan, de kíváncsian fogadta a kedves köszöntéseket. Majd amint elment az üdvözlő tömeg összekuporodott szülei óvó közelsége mellett és elaludt.

És aztán, amire már mindenki nagyon várt és készült egyszer csak elérkezett. A déli horizonton nagy sebesen és gyönyörű színekben feltűnt Lola. Olyan sebesen repült, hogy a napsugár sem tudta követni. Mindenki izgatott lett és a hangos csodálkozó szavak egyre hangosabban hagyták el az erdő lakóinak száját. A Cserfes fotóriportere csak kattogtatta a fényképezőgépét, hiszen mindent szeretett volna dokumentálni.

Amint Lola megpillantotta a tisztást, hatalmas mosoly terült szét az arcán. Nem sejtette, hogy ennyien fogják várni. Előtte ez mind titok volt. Boldogan repült a Tulipánhoz és még a könnye is kicsordult, amint megpillantotta. A tündérek ölelgették és kérték forogjon, egy kicsit had lássák mennyit változott és milyen csodaszép lett.

Lola talán még sosem volt ennyire boldog. Végig nézett az erdő lakóin, akik csakis miatta jöttek el és kicsi szívét melegség járta át.

A polgármester köszöntötte a kis tündért, majd a Csalogányok énekkara előadta csodálatos dalát, amit erre az alkalomra írtak. Lola nem győzte kapkodni a fejét, hogy milyen sok mindennel készültek az ő tiszteletére.

Egyszer csak hatalmas ordítás rázta meg a tisztást. Az állatkák felkapták a fejüket, a tündérek rögtön magasabbra repültek magukkal húzva Lolát is. A szarvasok csapata rögtön felvette a védelmi pozíciót és figyelték az erdőt. Onnan továbbra is csak a félelmetes ordítást lehetett hallani.

Uhu polgármester úr riadoztatta a nyuszikat, akik azonnal elindultak felderíteni a terepet. A csalogányok szétrebbentek és a magasból pásztáztak a területet, ki vagy mi adhatja ezt a hangot.

Lola igazából nem félt, de kíváncsian várta a híreket, hogy mi történhet az erdőben. De a hang egyre közeledett. A polgármester megkérte a feleségét és 12 porontyát, hogy azonnal induljanak haza. Az apró állatok félelmükben szanaszét szaladtak és hiába a biztonságos menekülő útvonal, amit megterveztek senki nem arra indult haza. Ki merre látott, arra futott.

Már csak a szarvasok és az őz család várakozott a tisztáson. A szarvasok, azért mert ők nem féltek, a család pedig azért, mert a kicsi suta olyan mélyen és jóízűen aludt, hogy nem tudták felébreszteni. Az agancsosok a család elé álltak és az erdőszélét pásztázták. Lola ezt a magasból rögtön észrevette. Lejjebb repült, hogy megnézze mit is védenek annyira az erdő csodálatos vadjai. Amint lejjebb ért megpillantotta a nyugodtan pihenő Őzet.

Bár ő is félt, hogy mi lehet ez a velőtrázó ordítás mégis a családhoz merészkedett. A tündérek hiába kérték, hogy ne menjen mégis odarepült.

Ahogy közelebb merészkedett az apró puha bundájú állatkához, valami olyasmit érzett kicsi szívével, amit még soha. Szerette volna megvédeni ezt az apró teremtést. Nagy bátran a szarvasok közé szállt és velük együtt várta, mi fog feltűnni az erdőből.

Nem is kellett sokáig várni. Az erdőben még nem láttak soha farkast, de mindenki tudta, hogy néz ki. Márpedig ez a fekete, loboncos állat a farkas volt. Lola nem félt. De féltette a kicsi őzet.

  • Te meg mit szeretnél itt? Nem hívtunk ide és nem is vagy szívesen látott vendég!- esett neki a farkasnak.
  • Nem is vendégségbe jöttem. Az őzgidáért jöttem és el is viszem- mondta ordítva, hogy az egész tisztás zengett tőle.
  • Azt nem hinném. Mi itt megvédjük egymást és nem hagyjuk, hogy bántsd ezt a kis ártatlant.

Ezzel felreppent, egyenesen a farkas orra elé, aki a gyors mozgású tündért sehogy nem tudta elkapni. Lola egy kis tasakban mindig tartott magánál fűrészport, mert a műhelyre emlékeztette ahol lakott és az illatát így mindig magával tudta vinni. Most pedig jó hasznát vette. Kibontotta és az egészet a farkas szemébe fújta. Amint az elveszítette a látását a szarvasok rögtön előre vágtattak és elzavarták a farkast. Hosszú, hosszú ideig zavarták. Nem lesz kedve többet visszajönni Tündér rétre.

Lola apró szárnyait rebegtetve az őzekhez repült.

  • Megmondjátok, hogy hívják ezt az apró, puha őzgyereket?
  • Bambi a neve. Egy rokonáról neveztük el. És szeretnénk neked megköszönni, hogy ilyen bátran megvédted a mi kis Bambinkat!

Lolának tetszett ez a név. A tündérek is közelebb repültek hozzájuk. A kicsi Bambi egyszer csak kinyitotta barna szemeit és csodálkozva leste a körülötte állókat.

  • Megérkezett már a tündér Mami?
  • Meg kicsim-válaszolta az édesanyja – és ezen túl bármikor is tér haza mi szívesen látjuk vendégül, hiszen olyat tett, amit ilyen apró teremtmények nem nagyon szoktak. Bátor volt és vakmerő.
  • Legközelebb én is szeretném látni.- és ásított egyet.

A körülötte lévők megmosolyogták a kis őzet és boldogan figyelték, ahogy az lábra áll és nagy büszkén elindul az otthona felé.

Lola csak nézte, ahogy távolodnak az őzek és a melegség a szíve körül még hatalmasabb lett. Megszerette ezt az apró őz gyereket, ahogy ott pihent a fűben szülei és a szarvasok gyűrűjében. Legközelebb, ha haza látogat, biztosan meglátogatja és elmegy vele játszani.

Közben a nap is kezdett búcsút inteni a rét lakóinak.

Lola elbúcsúzott a tündérektől, hosszasan búcsúzott a Tulipántól és megígérte, hogy hamarosan újra visszatér hozzájuk.

De tudta, hogy a műhelyben nagyon várják. És azt is tudta, hogy Bambit nem felejti el és valahogy emlékezetessé fogja tenni ezt a rövid, de izgalmas találkozást.

Amint hazafelé repült már tudta is, hogyan fog mindennap emlékezni a kicsi őzre. Tündérvarázslattal elülteti az ő vándora fülében, hogy az egyik bútor, amit készít, kapja a Bambi nevet.

Így is lett. Az erdei Cserfes is megírta, hogy az egyik öltözőszekrényt, amit az ovikba készítettek elnevezték Bambinak és hatalmas sikere van.

Lola pedig boldogan emlékszik vissza azóta is arra az ünnepségre, amit az ő tiszteletére szerveztek az erdő lakói. Hiszen emlékezetes is volt mindenkinek.

 

(Liszkai Ágnes)

Sziasztok! A nevem Lola

Sziasztok! A nevem Lola

A tavaszi nap, halvány fénysugara próbálkozott a gesztenyefa lombkoronáin áthatolni, de gyengének érezte magát, így megkérte a tavaszi szelet, hogy rázza meg a fa leveleit így könnyebben át tud ragyogni a tündér rétre.

A tündér réten a pillangók táncában szokott gyönyörködni a napsugár. A harmatcseppek megannyi kristályként csillognak a fűszálakon, a pillangók színes szárnyai pedig visszatükröződnek ezeken a cseppeken és szivárványként terülnek szét a tájon.

A pillangók a mai reggelen is vidáman rebegtették szárnyaikat és valamilyen különleges ragyogással voltak körülvéve.

A napsugár kíváncsian araszolt közelebb a pillangókhoz, de nem merte őket elijeszteni így csak óvatosan centiméterről centiméterre kúszott közelebb.

Az egyik pillangó, talán a legszebb mind közül egy rózsaszín tulipán körül rebegtette szárnyait. Társai vidáman duruzsoltak, de nem lehetett érteni miről beszélgetnek.

Egyszer csak a tulipán erősebb fénnyel kezdett el ragyogni, majd lassan elkezdte kibontani szirmait. A napsugár már annyira kíváncsi volt mi történik, hogy felbátorodott és meleg fényével ráhajolt a pillangókra és a tulipánra.

Amint a tulipán teljesen kinyitotta pompás szirmait egy apró tündért pillantott meg, aki óvatosan, nyújtózkodva pihent a tulipán közepén. Csodálatos volt látni, ahogy apró szárnyait megrezdítve próbált felrepülni és minden próbálkozás után fáradtan csuklott vissza eredeti helyére.

A pillangók vidáman biztatták az apróságot, akinek csodálatosra sikerült az első igazi repülés. A napsugár alig tudta követni az új jövevényt, akinek színei csodálatosan szikráztak a napfényben, amit ő vetett rá.

Boldogság vette körül a tündér rét minden lakóját. Új tündér született. A kis tündért a pillangók Lolának nevezték el, a tulipán után, aki óvta és védte, amíg fel nem cseperedett és el nem indult a saját világát felfedezni.

Lola volt a legszebb tündér, akit a napsugár valaha is látott. rózsaszín szárnyacskái csak úgy szórták a tündérport így minden csillogott körülötte. Miután visszatért a pillangókhoz lepihent a tulipánon.

  • Minden csodálatos onnan fentről. Annyi szép dolgot láttam és úgy szeretnék még többet megtapasztalni a világból.- mondta pihegve.
  • Hidd el így lesz.-válaszolták a pillangók. Majd mosolyogva fogadták, hogy Lola fáradt szárnyaival betakarózva elaludt.

Másnap reggel a napsugár türelmetlenül pásztázta végig a tündér rétet és kereste a tündért. Nem is kellette sokáig kutakodnia, mert megpillantotta, ahogy egy fiatal vándor vállán csendesen megpihent.

A vándor nem is vette észre az apró terhet a ball vállán, hiszen oly picinyke volt. Az apró tündér pedig kíváncsian vizslatta a vándort, aki valami furcsa papírt tartott a kezében. Lola és a napsugár is a papírt lesték. A napsugár felismerte a rajzokat, de Lola nem tudta mik is lehetnek azok. Megszólította a napsugarat.

  • Te tudod, mit látok ezen a furcsa színtelen valamin?
  • Igen tudom- válaszolta a napsugár.- ez egy fehér lap. Ami pedig rá van rajzolva annak bútor a neve. Székek, asztalok és szerények.
  • De mi az a szék?- kérdezte kíváncsian.
  • A székre ülnek az emberek, amikor elfáradnak. Ha egy hosszú napon vannak, túl leülnek rá és pihennek. De amint látom, ez gyerekeknek készült. Apró székek és apró asztalok vannak rárajzolva.
  • Gyerekek? –ízlelgette a szót a kis tündér- azok aprók, mint én? Láttam őket tegnap, amikor elrepültem a gesztenyefán túlra. Olyan kedvesek voltak velem. Kiabáltak és még azt is kérték, hogy maradjak játszani.
  • Láttak téged?-lepődött meg a napsugár
  • Persze, hogy láttak. A gyerekek hisznek, a tündérekben ezért látnak engem. Ha majd nem hisznek, akkor eltűnök a számukra is. De addig igen. Minden kisgyermek, aki hisz bennem látni fog. Figyelj csak napsugár! Én eldöntöttem, hol szeretnék ezek után élni. Elmegyek ezzel a vándorral, és ha gyerekeknek készíti ezeket a bútorokat, akkor én nagyon szívesen leszek az ő házi tündére. Minden kisgyermekhez eljutok és boldog leszek, hiszen játszhatok velük, vigyázhatok rájuk és segítem a munkáját egy kis tündérvarázslattal. Színesebbé teszem a gyerekek számára ezeket a bútorokat. Nekem tetszik ez a feladat és úgy érzem jól is fogom magam érezni a vándorral.
  • Biztos vagy benne Kicsi Tündér?
  • Igen biztos vagyok benne. Ez lesz az én feladatom. –ezzel elreppent a pillangókhoz.

Miután megtudták A pillangók, hogy Lola milyen feladatot választott magának, boldogan engedték útjára.

Ezek után Lola a vándor műhelyében élt, és ha új bútor készült ő volt az első, aki kipróbálhatta. Repkedett a szekrényekben, lefeküdt az ágyacskákra, a székeken ülve figyelte, amint újabb és újabb bútorok készülnek a műhelyben.

A napsugár minden reggel meglátogatta Lolát és megbeszélték mi újság a tündér réten és a nagyvilágban.

Lola boldog volt. Ott volt ahol szeretett volna lenni. Finom illatú, gyermekbútorok között.

Természetesen a gyerekekhez is eljutott. Amikor a bútorokat szállították Ő is felreppent a szebbnél szebb tárgyakkal együtt, és ha tehette játszott a gyerekekkel. Olyan is volt, amikor nem ment vissza a műhelybe, hanem az ovikban vagy a bölcsődékben maradt egy pár napra. Mert, ahogy okosodott, azt is megtudta milyen helyekre készítik az öltözőszekrényeket és a fogmosópohártartókat.

Lola minden egyes bútoron ott hagyta a tündérvarázslatát és alig várja, hogy újabb és újabb bútorokat szállítsanak az ország különböző Óvodáiba.

 

(Liszkai Ágnes)

Jumbó és Goofy barátsága

Jumbó és Goofy barátsága

A Te óvodádban olyan sok izgalmas dolog történik. A mai történetet a dajka néni osztotta meg velem, miközben arra vártam, hogy összepakold a játékokat a csoportszobában.

 Amikor délután kimentetek játszani az udvarra a dajka néni összepakolta a széthagyott játékokat, majd elkezdte az asztalokat és a székeket is megigazítani. Nem is gondolta, hogy fültanúja lesz a jóbarátok vitájának.

Júnó a tekintélyes asztal, aki a nagycsoportosok szobájában álldogál elgondolkozva szólt egyik barátjához Jumbóhoz, aki a szoba másik végében foglalt helyet.

  • Szerinted nekünk könnyű dolgunk van itt a nagycsoportban?
  • Ha engem kérdezel könnyebb, mint Timonnak. Ő a kicsikkel minden nap a sírást hallgatja. Azt mondta az óvónéni, hogy az egyik kisgyerek egésznap sír. Mi itt nem hallunk sírást.

Minnie a barátságos asztal figyelmesen hallgatta a két barátot a sarokból majd közbe kotyogott.

  • Nektek könnyebb dolgotok van, mint nekem. Engem ide állítottak a sarokba, mintha valami rosszat tettem volna.
  • Biztosan, azért mert tényleg így van. Mindenbe belebeszélsz. Most sem kérdeztelek.- mordult rá Júnó

A kis asztal szomorúan elhallgatott és barátjával, Plútóval hallkan beszélgetni kezdtek.

Júnó még mindig elgondolkozva hallgatott és a beáramló nap fényében melegítette fényes lapját.

Nem is hallotta, hogy mindeközben Goofy a szék hatalmasokat sóhajt. Jumbó viszont észrevette és meg is kérdezte közös barátjukat mi is a problémája, amiért ilyen gondterhelt lett.

  • Te miért sóhajtozol? Neked van a legjobb dolgod. Folyamatosan változtatják a helyedet. Mit nem adnék, ha egyszer én is átmehetnék a karácsonyi ünnepségre a tornaszobába.- és Jumbó is hatalmasat sóhajtott.
  • Igen, ez igaz, az csodás ünnep. De nekem nem ezzel van bajom. Tudod milyen fájdalmas az, amikor Peti és Zolika rám állnak? Én azt szeretem, ha szépen leülnek rám és közben egy csomó szép dolgot készítenek vagy mondókákat tanulnak az óvónénivel.
  • Ez nem is olyan szörnyű – szólt rá Jumbó – ma a Marci rám feküdt, pedig az óvónéni kifejezetten kérte, hogy ne tegye. Nagyon rosszul esett. Katica éppen egy szivárványt próbált rajzolni a lapjára. Nagyon szép volt, de abba kellett hagynia Marci miatt.
  • Én meg azt mondom, hogy egy asztalon nem olyan szörnyű feküdni, mint egy székre felállni- vágott vissza Goofy.
  • Te most azt mondtad, hogy nem baj, ha rám fekszenek a gyerekek?- kérdezte felháborodva Júnó Goofyt.
  • Azt mondom, hogy sokkal rosszabb az, ha rám állnak. És már nem akarok a barátod sem lenni, mert nem hiszed el, hogy nekem is nagyon rossz ebben a csoportszobában. Mindig csak veled kell itt lennem, pedig egyszer szeretnék Minnie mellett is állni és megfigyelni, hogy gyurmáznak és festenek a gyerekek.

Júnó szomorúan hallgatta barátját miközben Minnie és Plutó csak figyelték a két jóbarát vitáját, Jumbó pedig inkább nem is, mert megszólalni. Majd Minnie bátorságot gyűjtve mégis csak megtette.

  • Szerintem meg pontosan itt a helyetek. Az oviban minden csoportszobában van olyan kisgyerek, aki nem azt teszi, amit az óvónéni mond neki. De a Marcit figyeltem ma, amikor tízórai után letörölte rólatok a felesleges maszatokat. Óvatosan végig simított rajtatok és még arra is ügyelt, hogy a napfényben, ha megcsillantok ne legyetek foltosak. Júnó, a gyerekek szeretnek rajtad rajzolni és építeni hatalmas várakat. Szeretnek Goofyn ülni, hiszen tudják, hogy Ti a legjobb barátok vagytok. Bármi is történik, Ti mindig egymás mellett foglaltok helyet. Ti ketten ismeritek a legizgalmasabb titkokat a fiúkról és a lányokról. Ugye, hogy nincs értelme vitatkozni arról, kinek milyen rossz az, ha nem csak ülnek vagy rajzolnak rajta? Béküljetek ki, mert a barátságotok sokkal fontosabb ezeknél a buta vitáknál!

Ekkor már a dajka néni is beleszólt a vitába.

  • Igaza van Minnie-nek. A barátságotok sokkal fontosabb mindennél. Ti vagytok az elválaszthatatlan páros. Az asztal és a szék. És megígérem, hogy többet nem fognak rátok állni vagy feküdni a gyerekek.
  • Júnó! Lehetek újra a barátod?- kérdezte Goofy bátortalan hangon.

 

  • Persze, hogy lehetsz, nem is akartam, hogy ez másként legyen. Te vagy a legjobb barátom! Majd együtt nevetünk azon, amit a gyerekek beszélnek, mert néha nagyon vicceseket tudnak mondani.

Így esett hát, hogy a két jóbarát bármilyen nehéz vitát is robbantott ki mégis a legjobb barátok maradtak, mert belátták, hogy sokkal fontosabb, ha a barátságukra vigyáznak.

 Remélem, holnap az oviban fogod tudni, hogy Júnó és Goofy azt szeretik, ha helyesen használják őket. Az asztalon rajzolj szép szivárványt a széken hallgass mesét és tanulgass verseket, énekeket.

Most pedig álmodj szépeket! Holnap egy újabb történet vár az oviról.

(Liszkai Ágnes)

Mert játszani jó

Mert játszani jó

A fürdőszobai tükör előtt Bence jobbra-ballra ingatta a fejecskéjét. Már legalább háromszor szólt az anyukája, hogy siessen, hiszen el kell indulniuk az oviba. De Bence nem sietett, hanem édesapja parfümjét próbálta levenni a magasabban lévő polcról.

Szerencsésen megoldotta ezt a manővert majd hatalmas mozdulatokkal körözve maga körül, ahogy ezt látta apától bepermetezte magát. Anya csak figyelte a fiúcskát és mosolygott. Pár perccel később már a kocsiban ülve kérdezte meg anyukáját mit gondol arról, hogy ő a mai napon feleségül veszi Zsófit.

– Sajnálom anya, hogy Te nem tudsz ott lenni ezen az eseményen-mondta nagy komolyan-de már régóta szeretem, ezért nem halogatom a dolgot.
Édesanyja nem nevette ki, hanem megnyugtatta.
– Nem baj Bence. Majd este elmeséled milyen volt a ceremónia.
Amikor megérkeztek az ovihoz, Bence nagy lendülettel szaladt az öltözőbe és csak úgy kapkodott az öltözködéssel. A csoportszobába érve szétnézett. Megfigyelte, ahogy Dani és Peti az autópályát szerelik össze. Dóri és Petra kirakóznak. És meglátta Zsófit. Mint mindig most is a galériánál játszott. A barátnőivel körülvéve éppen kiosztotta a feladatokat. A Zsófi nagyon szép kislány. Hosszú, barna, hullámos fürtökkel kitűnik a többi kislány közül. Legalábbis Bence mindig ezt mondja.

A galériához érve, amit Kati néni és Betti néni egy csodás lakássá rendezett be Bence ráköszönt a lányokra.
– Zsófi! Ma feleségül veszlek.
A lányok csak kuncogtak és nevettek, de Bencét az érdekelte mit szól ehhez a leendő menyasszony.
-Oo jó, de még itt összepakolunk előtte. Meg a fenti szobában a babákat fel kell öltöztetnünk.
Ezzel felszaladt a sok nevetgélő kislánnyal a nyomában a galéria felső szintjére.
Jó dolog ez a galéria gondolta Bence. Itt minden olyan békés. A felső szinten egy komplett szoba van kialakítva. Fehér kis fésülködő asztalkával rajta egy csomó pipere dologgal. Ezt Bence nem értette, de a lányokat ez valamiért mindig izgalomban tartotta. Volt egy matrac is rózsaszín és zöld mintás pléddel letakarva. Rajta színes párnák sorakoztak és ha valaki nagyon jól viselkedett elmehetett pihenni. Bence nem sokat hallotta Kati néniéktől, hogy felmehet pihenni. De nem érdekelte. Neki az volt a jó, amikor Zsófi is ott játszott. A matrac mellett egy hófehér polcon mesekönyvek sorakoztak, amit bár olvasni még nem tudtak mégis rendszeresen szétpakoltak. Ezen kívül volt még egy tároló doboz a babaruháknak valamint egy másik polc a babáknak és autóknak, kockáknak, társasjátékoknak. Egy igazi birodalom. A lépcső korlátján zöld virágok díszelegtek és milyen érdekes még soha nem esett le egyik sem. Biztosan jól odacsavarozták, mert Bence mamájánál az ilyen cserepek rendszeresen leesnek, ha Bence ott van.

Az alsó részen gyönyörűen berendezett konyha volt található. Anya is ilyen szép konyhában dolgozik otthon. A konyhában a fiúk is szeretnek sertepertélni. Szeretnek főzőcskézni vagy csak a lányokat idegesíteni. A konyha a legjobb hely Bence szerint. A lányok tortákat, húsokat szoktak főzni, amiket persze soha nem esznek meg, mert gyurmából készülnek. És Zsófi a legügyesebb. Zsófi készíti a legszebb tortát. Ezért is akarja feleségül venni Bence. A nagyi mindig azt mondja apának, ha főzni tud a feleséged jó dolgod lesz. Zsófi tud.

Nagy zsivajjal a lányok lerohantak a lépcsőn de Bence csak Zsófit látta. A haját valahogy felfogták és még fátylat is raktak a fejére valami függönyből. Bence csak pislogott. Katica odahúzta Bencét Zsófihoz és azt mondta nekik:
– Az én anyukám a hivatalban dolgozik, én fogom tartani az esküvőt.
– Nekem jó-válaszolta Bence.
– Nekem is-értett egyet Zsófi.
Katica a kis konyhaasztalra tette azt a könyvet, amit az imént magával hozott majd nagy nyugodtan kinyitotta.
– Zsófi akarod, hogy Bence a férjed legyen?
Erre a hangos kérdésre a csoportszoba összes kis lakója a galériához futott. Volt, aki nevetett és gúnyolódott, de volt olyan is, aki csak tátotta a száját mert nem értette mi ez a játék. Betti néni pedig mosolygott és csendben figyelt.
– Akarom, hogy a férjem legyen, de csak akkor ha a Mici mackós puzzlét néha kirakhatom én is. Mindig csak Te játszol vele.
– Jó-vágta rá Bence.
– Bence! Akarod a feleségednek Zsófit?
– Aha. De sütsz nekem tortát?
– Sütök.
– Akkor most már a feleséged Zsófi te meg az Ő felesége vagy.
Betti néni kedvesen kijavította Katicát, hogy ki a férj és ki a feleség. Ezután elkezdtek főzőcskézni és vidáman kacarásztak.

Este anya és apa meg kérdezték Bencét milyen volt az esküvő.
– Tudjátok? Szeretném, ha azt a kis konyhát és a szobát haza hozhatnám. Akkor a Zsófi mindig süthetne nekem tortát gyurmából.
Ezzel felállt az asztaltól és elment aludni. Éjjel a galériáról álmodott és arról mennyire jó, hogy az oviban van egy hely ahol minden játék egy kicsit valósággá válik.

(Liszkai Ágnes)

Galériák a webáruházban ide kattintva

Viola és Barátai

Viola és Barátai

Viola és barátai

Ha engem kérdezel, akkor ez a mese nem az Óperenciás tengeren túl történt, nem is az
üveghegyeken innen, hanem az ovidban. Abban az oviban ahol Te és a kis barátaid egész nap
vidáman, nevetgélve játszotok. Ovónéni szerint, nappal is nagy a nyüzsgés az oviban, de amikor
minden kisgyerek haza megy, akkor van csak igazán hatalmas felfordulás.
Tegnap egy nagyon érdekes dolog történt, amit ma mesélt el nekem. Miután elment mindenki az
oviból még meg nézte, hogy minden rendben van-e az épületben. A mosdóhoz érve az ovónéni halk
sírásra lett figyelmes.
Nagyon meglepődött a hangot hallva, hiszen tudomása szerint, már mindenkit haza vittek a szülők.
Nem szerette volna megijeszteni a halkan pityergő ismeretlent ezért, óvatosan kinyitotta a mosdó
ajtaját. Kereste a vékonyka hang gazdáját, de bizony bármerre nézett senkit nem talált. Megvizsgált
minden sarkot, de nem derült fény arra, hogy ki sírdogál.
Már éppen ki szeretett volna menni a mosdóból, arra gondolva, hogy csak a képzelete játszik vele,
amikor észrevette, hogy az egyik törölköző leesett a földre. Visszalépett, hogy felakasztja a helyére,
de akkor a sírás még hangosabb lett.
– Ki az, aki ilyen keservesen sír?- kérdezte bátortalanul.
– Én sírok. –válaszolta a hangocska.
– És ki az az én?- kérdezett vissza most már bátrabban.
– Én vagyok az Viola a szivárványszínű fogmosópohártartó.
Ovónéni meglepődött, hogy pityeregni látja a mindig vidám pohártartót. Minden nap olyan jó
ránézni, hiszen élénk színeivel vidámmá varázsolja a mosdót a gyerekek számára. El sem tudta
képzelni mi lehet sírásának az oka.
– Kedves Viola! Elmondod nekem mi az, ami bánt téged?- kérdezte kedvesen.
– Biztosan ki fogsz nevetni, hiszen engem mindenki ki nevet.
– De hát Téged mindenki szeret. Miből gondolod, hogy kinevetnek?
– Miért szeretnének?- kérdezett vissza. – Én haszontalan vagyok. Egész nap itt vagyok ebben a
fehér szobában és nem csinálok semmit. Néha bejön egy-egy kis gyerek aztán már hopp el is
tűntek. Azt szeretem, amikor egyszerre jönnek be és leveszik a törölközőket, majd szépen
visszaakasztják. Olyan csiklandós mindig nevetek rajta. Vagy leemelik a poharacskákat. Akkor
meg azért nevetek, mert a kis gurgulázós hang fogmosás közben nagyon viccesen hangzik. Ez
mind nagyon tetszik nekem. Jó érzés, hogy rám bízzák ezeket az apró dolgokat, de ez nem
olyan fontos dolog, mint amit Júnó az asztal csinál. Azt mondja Ő a legfontosabb bútor az
egész óvodában. És engem kinevet, amiért csak a törölközőket tartom. És most még a
színeim miatt is kigúnyolt.
Óvónéni figyelmesen hallgatta Violát, aki olyan bánatos volt, hogy már a színei kezdtek elsötétedni.
A törölközők és a poharak, akik szépen sorakoztak Viola polcain és akasztóin szomorúan hallgatták és
bólogattak közben. Nem lehetett nem észrevenni, hogy a kedves bútor barátai vele együtt
szomorkodnak.
– Én azt mondom Viola- kezdte az ovónéni-, hogy Te ugyan olyan fontos vagy itt minden
kisgyereknek, mint Júnó az asztal a csoportszobában. Ha nem lenne a polcod, nem tudnák hol
tárolni a fogmosópoharat benne a fogkefével és a fogkrémmel. Ha nem lenne fogmosás
minden nap, egy idő után fájna a foguk és nem jönnének óvodába. Az asztal magányosan
állna a szobában. Ha nem lenne akasztód, amin a törölközők sorakoznak a kezük piszkos és
vizes maradna, amitől az asztal egy idő után koszos és ragacsos lenne. Senki nem szeretne
mellé ülni. A Te Változatos színeid pedig csodálatosak. A gyerekek kézmosás közben is
ismerkednek a színeiddel és hidd el, hogy amikor rajzolnak, ezeket az élénk
szivárványszíneket használják. Mindenkinek van kedvenc színe és mindenki ott tárolja a
pohárkáját. Elhiszed, hogy fontos és különleges vagy a gyerekek számára?
– Akkor mi is azok vagyunk!- kiabálták be egyszerre a poharak és törölközők.
– Persze, hogy azok vagytok- nyugtatta meg őket ovónéni.

– Ha ez igaz- elmélkedett Viola- akkor már nem is sírok többet, hanem boldog vagyok egész
nap és várom a gyerekeket, hogy jöjjenek kezet és fogat mosni.
Vidáman kacagtak, amikor egy mély hang szólalt meg az ajtóból.
Amikor meglátták Júnót az asztalt mindenki elhallgatott.
– Viola! Meg bocsájtod nekem, hogy megbántottalak a fölényes viselkedésemmel? Nem
gondolatam arra, hogy Te másként vagy fontos a gyerekeknek. Ezek után mindig tudni
fogom, amikor leülnek mellém, hogy előtte már megnevettetted Őket és vidáman, tisztán
ülnek le hozzám játszani. És ha van, kedvetek ma este beszélgethetünk a nap eseményeiről.
Viola Júnóra pillantott és mosolyogva válaszolt:
– Persze Júnó, nincs baj. Mostantól odafigyelek, hogy tiszták legyenek a mancsocskák. És
képzeld ma a Marci mit mondott a Katicának….
Ovónéni ezt már nem hallgatta meg. Ott hagyta őket beszélgetni és nagyon örült annak, hogy a
kedves Viola és a mindig morcos Júnó barátságot kötöttek.
Holnap az oviban ne felejtsd el, hogy Viola mennyire szereti, ha használjátok a törölközőt és a
fogmosópoharat! Ha hallok valami új történetet, azt holnap elmesélem Neked! Most álmodj szépeket
és a szivárvány minden színétől legyen boldog az álmod!

(Liszkai Ágnes)