Ovi támogató

„ Jó úton járunk, csak az útjelzőtáblákat kell figyelni, hová szeretnénk eljutni.”

Támogatók

óvodák

beszámolók

Brunszvik Teréz 1828-ban nyitotta meg első „Angyalkertjét” mely nagyon sok nehézség és küzdelem árán valósult meg. Édesanyja bérházában működött az első intézmény, amit az akkori nagy „támogatók” értelmetlennek és feleslegesnek tartottak. Széchenyi például nem látta benne a nemzet felvirágozását és ezért nem is támogatta azt. Brunszvik így saját vagyonából, 200 pengőt fordított arra, hogy régen dédelgetett álma az Angyalkert megnyithassa kapuit.

Ha megnézzük a mai Óvodák helyzetét a reformok és a haladó gondolkodás miatt nem lehet és nem is szabad párhuzamot vonni az akkori és a mai nevelés elmélete között. Az akkori nevelés központjában az állt, hogy a gyermekek hét éves korukra ismerjék meg a betűket és a számokat. A mai nevelés ezt elképzelhetetlennek tartja és így van jól.

A neveléshez értő óvodapedagógusok a megfelelő tanulmányaikat elvégezve a legmesszebb menőkig értenek a gyermekek neveléséhez az óvodákban.

Akkor mi az, amiben párhuzamot vonhatunk? Mi az, amiben szinte nem változtak a körülmények majdnem 200 éve? Természetesen a gazdasági háttér.

Egy óvoda fenntartása nem csak abból áll, hogy a felkészült pedagógus gárda és a kreatív óvodai program a nagycsoport végére a gyermeket iskolaéretté varázsolja. Ez tévhit. A gyermek három éven keresztül jár egy olyan intézménybe, ahol a környezeti hatások nagyban befolyásolják egészséges fejlődését. A tiszta, rendezett óvodai kép harmóniát teremt a gyermek lelki fejlődésében és ez meghatározó lehet felnőttkorában is.

Valljuk be őszintén, mindannyian emlékszünk egy bizonyos dologra az óvodai életünkből. Van, aki a kedvenc játékára emlékszik szívesen vissza, vannak közöttünk olyanok, akik az ágyakra emlékeznek. És vannak, akik a bútorokra, illatokra vagy csak az óvodai jelére. Ugye ezek beugranak mindenkinek?

Ha azt mondom, hogy azért nem emlékszünk mindenre, mert kevés volt az impulzus, ami ért bennünket elhiszik? Pedig így van. Hiányoztak a színek. Hiányoztak a formák. Volt egy sablon bútorcsalád, egyszerű natúr színnel és az ország összes óvodájába ezt a berendezést szórták szét.

És mi van, akkor, ha azt mondom, hogy nagyon sok oviban még a mai napig találkozhatunk ilyen és ehhez hasonló berendezési tárgyakkal? Lehet csodálkozni, de a választ nem nagyon lehet ez miatt megváltoztatni. Igen. Vannak óvodák, ahol a gyermekek a mai napig a nagyszüleik idejében beszerzett bútorok között játszanak, okosodnak. Ez a nem mindegy kedves olvasó!

Néhol próbálkoznak egy két bútor lecserélésével vagy kreatív kezek munkájával szebbé tenni a régi ócskát. De kérdem én, elég ez? Elég ez ahhoz, hogy gyermekeink úgy fejlődjenek, ahogy mi azt elvárjuk?

A válasz mindenkitől ugyan az kell, legyen, nem, nem elég.

És most akkor jöhet a párhuzam.

Mi kell egy teljes óvodai berendezés lecseréléséhez? Pénz. És még több pénz. De a fenntartó, ami a legtöbb esetben az önkormányzat erre egyáltalán nem áll készen. Beruházásaikat nem az óvodákra fordítják, pedig tudják, hogy arra is szükség van, hanem járdaépítésre, szennyvízhálózat kiépítésére és sorolhatnám tovább. Az oktatási intézmények maradnak a sor legvégére. A TOP-os pályázatoknál várólista van és sajnos az is előfordul, hogy a sógor-koma-jóbarát összeköttetése kell egy nyertes pályázathoz.

Ezért az óvodák kénytelenek saját pénzszerzési ötleteiket megvalósítani.

Létrejönnek az alapítványok. Az alapítványi működések, divatosak napjainkban és segítik is a különböző intézmények működését, de saját önerőből ők sem tudják fenntartani magukat. Az adók 1%-a rengeteg helyre megoszlik, akár egy településen belül is. Így kénytelenek még az alapítványok is ötletelni pénzszerzés kapcsán.

Az óvodák már szinte minden ünnepkörhöz kapcsolnak ovi vásárt. Ezek bevételei egy óvodai kirándulás költségeit fedezhetik.

A báli szezont, szinte végigtáncolja az ország, hiszen annyi jótékonysági bált szerveznek az óvodák, és a szülői közösségek, hogy minden hétvégén tele lenne Brunszvik Teréz táncrendje.

Az élelmesebb óvodák falunapokon ismét a szülők segítségével, palacsinta jegyeket vagy fánk jegyeket árulva gyűjtik a pénzt, hogy aztán azt visszaforgassák az óvoda fejlesztésébe.

De ez a szülők dolga? Nem hinném. De a szülők jók. A szülők látják, hogy mire van szüksége egy óvodának a nyugodt óvodai neveléshez. De van erre megoldás? Találtak már egy olyan megbízható, minden évben működő ötletet, ami ezt az állapotot esetleg meg tudná szüntetni?

Lenne megoldás. Nem könnyű megoldás, de egy olyan járható út, ami segíthetne ezen az áldatlan állapoton.

A Lola Óvodai bútor kezdeményezése a tapasztalatokon alapszik. Azon a szomorú tapasztalaton, amit az ország számos óvodájában látnak és hallanak. A megannyi unalmas és néhol balesetveszélyes bútorok állapotát látva és az óvodavezetők és az óvónők panaszait hallva.

Mert mindenhol ugyanaz a helyzet. Gyermek van, pénz nincs.

Erre talált ki a cég vezetése egy olyan járható utat, ami több óvodának nyújthat segítséget.

Napjainkban nehéz támogatókat találni ez teljes mértékben igaz. Nehéz megszólítani őket és úgy pénzt kérni- használhatunk egy erős kifejezést is, kunyerálni- , hogy az senkinek ne legyen kellemetlen.

Mert valljuk be az. Kellemetlen. De nagyon sok esetben sikeres lehet egy tárgyalás kimenetele.

Ezt a feladatot vállalja magára a cég. Felkeresik Önök helyett azokat a vállalatokat, melyek az önök óvodáját szponzorálnák, anyagi támogatást nyújtana bármelyik bútor vagy akár az egész berendezés lecseréléséhez.

Az előkészületek már elkezdődtek, de ez a projekt természetesen az óvodák részéről is együttműködést igényel.

Összefogás szükséges ahhoz, hogy a gyermekek ne csak egy dologra emlékezzenek majd felnőttként, hanem kellemes óvodai emlékképekkel gazdagon mesélhessenek majd gyermekeiknek.

A folytatásról és a projekt folyamatáról, természetesen egy következő cikkünkben részletesen beszámolunk.

„ Jó úton járunk, csak az útjelzőtáblákat kell figyelni, hová szeretnénk eljutni.”