Sziasztok! A nevem Lola

Szerző:

A tavaszi nap, halvány fénysugara próbálkozott a gesztenyefa lombkoronáin áthatolni, de gyengének érezte magát, így megkérte a tavaszi szelet, hogy rázza meg a fa leveleit így könnyebben át tud ragyogni a tündér rétre.

A tündér réten a pillangók táncában szokott gyönyörködni a napsugár. A harmatcseppek megannyi kristályként csillognak a fűszálakon, a pillangók színes szárnyai pedig visszatükröződnek ezeken a cseppeken és szivárványként terülnek szét a tájon.

A pillangók a mai reggelen is vidáman rebegtették szárnyaikat és valamilyen különleges ragyogással voltak körülvéve.

A napsugár kíváncsian araszolt közelebb a pillangókhoz, de nem merte őket elijeszteni így csak óvatosan centiméterről centiméterre kúszott közelebb.

Az egyik pillangó, talán a legszebb mind közül egy rózsaszín tulipán körül rebegtette szárnyait. Társai vidáman duruzsoltak, de nem lehetett érteni miről beszélgetnek.

Egyszer csak a tulipán erősebb fénnyel kezdett el ragyogni, majd lassan elkezdte kibontani szirmait. A napsugár már annyira kíváncsi volt mi történik, hogy felbátorodott és meleg fényével ráhajolt a pillangókra és a tulipánra.

Amint a tulipán teljesen kinyitotta pompás szirmait egy apró tündért pillantott meg, aki óvatosan, nyújtózkodva pihent a tulipán közepén. Csodálatos volt látni, ahogy apró szárnyait megrezdítve próbált felrepülni és minden próbálkozás után fáradtan csuklott vissza eredeti helyére.

A pillangók vidáman biztatták az apróságot, akinek csodálatosra sikerült az első igazi repülés. A napsugár alig tudta követni az új jövevényt, akinek színei csodálatosan szikráztak a napfényben, amit ő vetett rá.

Boldogság vette körül a tündér rét minden lakóját. Új tündér született. A kis tündért a pillangók Lolának nevezték el, a tulipán után, aki óvta és védte, amíg fel nem cseperedett és el nem indult a saját világát felfedezni.

Lola volt a legszebb tündér, akit a napsugár valaha is látott. rózsaszín szárnyacskái csak úgy szórták a tündérport így minden csillogott körülötte. Miután visszatért a pillangókhoz lepihent a tulipánon.

  • Minden csodálatos onnan fentről. Annyi szép dolgot láttam és úgy szeretnék még többet megtapasztalni a világból.- mondta pihegve.
  • Hidd el így lesz.-válaszolták a pillangók. Majd mosolyogva fogadták, hogy Lola fáradt szárnyaival betakarózva elaludt.

Másnap reggel a napsugár türelmetlenül pásztázta végig a tündér rétet és kereste a tündért. Nem is kellette sokáig kutakodnia, mert megpillantotta, ahogy egy fiatal vándor vállán csendesen megpihent.

A vándor nem is vette észre az apró terhet a ball vállán, hiszen oly picinyke volt. Az apró tündér pedig kíváncsian vizslatta a vándort, aki valami furcsa papírt tartott a kezében. Lola és a napsugár is a papírt lesték. A napsugár felismerte a rajzokat, de Lola nem tudta mik is lehetnek azok. Megszólította a napsugarat.

  • Te tudod, mit látok ezen a furcsa színtelen valamin?
  • Igen tudom- válaszolta a napsugár.- ez egy fehér lap. Ami pedig rá van rajzolva annak bútor a neve. Székek, asztalok és szerények.
  • De mi az a szék?- kérdezte kíváncsian.
  • A székre ülnek az emberek, amikor elfáradnak. Ha egy hosszú napon vannak, túl leülnek rá és pihennek. De amint látom, ez gyerekeknek készült. Apró székek és apró asztalok vannak rárajzolva.
  • Gyerekek? –ízlelgette a szót a kis tündér- azok aprók, mint én? Láttam őket tegnap, amikor elrepültem a gesztenyefán túlra. Olyan kedvesek voltak velem. Kiabáltak és még azt is kérték, hogy maradjak játszani.
  • Láttak téged?-lepődött meg a napsugár
  • Persze, hogy láttak. A gyerekek hisznek, a tündérekben ezért látnak engem. Ha majd nem hisznek, akkor eltűnök a számukra is. De addig igen. Minden kisgyermek, aki hisz bennem látni fog. Figyelj csak napsugár! Én eldöntöttem, hol szeretnék ezek után élni. Elmegyek ezzel a vándorral, és ha gyerekeknek készíti ezeket a bútorokat, akkor én nagyon szívesen leszek az ő házi tündére. Minden kisgyermekhez eljutok és boldog leszek, hiszen játszhatok velük, vigyázhatok rájuk és segítem a munkáját egy kis tündérvarázslattal. Színesebbé teszem a gyerekek számára ezeket a bútorokat. Nekem tetszik ez a feladat és úgy érzem jól is fogom magam érezni a vándorral.
  • Biztos vagy benne Kicsi Tündér?
  • Igen biztos vagyok benne. Ez lesz az én feladatom. –ezzel elreppent a pillangókhoz.

Miután megtudták A pillangók, hogy Lola milyen feladatot választott magának, boldogan engedték útjára.

Ezek után Lola a vándor műhelyében élt, és ha új bútor készült ő volt az első, aki kipróbálhatta. Repkedett a szekrényekben, lefeküdt az ágyacskákra, a székeken ülve figyelte, amint újabb és újabb bútorok készülnek a műhelyben.

A napsugár minden reggel meglátogatta Lolát és megbeszélték mi újság a tündér réten és a nagyvilágban.

Lola boldog volt. Ott volt ahol szeretett volna lenni. Finom illatú, gyermekbútorok között.

Természetesen a gyerekekhez is eljutott. Amikor a bútorokat szállították Ő is felreppent a szebbnél szebb tárgyakkal együtt, és ha tehette játszott a gyerekekkel. Olyan is volt, amikor nem ment vissza a műhelybe, hanem az ovikban vagy a bölcsődékben maradt egy pár napra. Mert, ahogy okosodott, azt is megtudta milyen helyekre készítik az öltözőszekrényeket és a fogmosópohártartókat.

Lola minden egyes bútoron ott hagyta a tündérvarázslatát és alig várja, hogy újabb és újabb bútorokat szállítsanak az ország különböző Óvodáiba.

 

(Liszkai Ágnes)