Legyen az ovi az első!
Ebben a cikkben azt a témát fogjuk boncolgatni amivel minden óvodai dolgozó a tanév elején szembesül. A települési költségvetésben az óvodai felújítások, bútor beszerzések, festések, vagy akármilyen pénzügyi támogatás sajnálatos módon általában az utolsó helyre került. Az önkormányzatoknál előtérben állnak a mindenkori útfelújítások, szemetes konténerek kihelyezése, vagy igazából bármi, ami napi rendre kerülhet, az leszorítja az óvodák által szükségszerűen megigényelt támogatásokat. A különbség az, hogy amíg a színvonalas útfelújítások általában 1 évig oldják meg a problémát, az óvodai bútorok beszerzése akár 5-10 évig tartó befektetésnek számítanak.
A gyerekek a leghálásabbak, ha valami szép érkezik az óvodába. Ebben az oviban minket is ajándékkal vártak.
Következmények
Pénz hiányában természetesen az óvodák nem tudják lecserélni bútoraikat. Tudunk olyan óvodáról, ahol még az 1940-es években beszerzett bútorokat használják a gyerekek. Van szentimentális értéke hogy valaki gyermeke azon a széken ül ebédnél amelyiken a nagymamája is étkezett, de meg kell értenünk hogy a bútorok lecserélése sok szempontból fontos, és nem elhanyagolható. Egy másik óvoda azt nyilatkozta hogy nem is rendelkeznek ajtós szekrénnyel, csak nyitott polcokkal, mint egy egyszerű könyvespolc, és a polcon tárolják dobozokban a felszereléseket, ahogy az irodai papírokat is dobozokban kell tárolniuk a gyerekek játékai mellett. Nem hiszem hogy ez egyedülálló eset, sajnálatos módon sok ilyen óvoda lehet ahol ennyire hiányos a bútorzat.
Támogatási lehetőségek
A szerencsésebb óvodák tudnak támogatást szerezni az „Örökbefogadok egy ovit” kezdeményezés keretén belül, ami során cégek felajánlásaival sikerül új óvodai bútorokat beszerezni. A közelmúltban a Lola is egy ilyen felajánlást gyártott le Rinyabesenyőre. A Bambi öltözőszekrényeket, egy budapesti cég támogatásával készítettük és szállítottuk le a Somogy megyei kis településre. Azóta van ennek az óvodának szép öltözőszekrénye, mert a támogatás előtt az sem volt.
A Lolaovi is tett már több felajánlást óvodáknak, hiszen mi személyesen is tapasztaljuk, hogy az óvodák helyzete botrányos. Vittünk ajándékba játék kiskonyhát, Mirabó szekrénysort, asztalokat, székeket. Kinek mire volt szüksége. Az hogy segítséget nyújtunk az óvodáknak ez számunkra természetes. Az elkeserítő helyzetet kicsit kellemesebbé tenni nem nagy feladat és a gyermekek arcán megjelenő derű és jó kedv a fizettségünk. És legtöbbször a gyerekek által készített ajándék.
Egy másik lehetőséget a települési alapítványok jelenthetik, amelyek valamilyen úton-módon kigazdálkodják a saját pénzükből, és egy részét fel tudják ajánlani az óvoda számára. Az egyik óvodában egy apuka ajánlotta fel hogy színes öltözőszekrényeket rendel gyermeke óvodájának. Olyan is előfordulhat hogy a településen jótékonysági rendezvényt szerveznek, bálat, discot, vacsorát, és az eseményen befolyt összeget felajánlják az intézménynek. Továbbra sem gondolom hogy az óvodák felújítása az „egyszerű emberek” dolga lenne. Szép az összefogás, de ideálisan nem is lenne rá szükség, ha az önkormányzatok megadnák az óvodáknak a szükséges támogatásokat. És nem 50 év alatt egyszer, hanem rendszeresen. Egy korábbi cikkünkben összefoglaltuk mikor tanácsos kicserélni az egyes bútorokat, és az átlag 5-10 évre jött ki. Bizton állítom hogy nem volt még olyan óvoda amely 5 évente kapott támogatást bútorcserére.
Óvodai dolgozók ráhatása
Az sem elhanyagolható természetesen hogy az óvodai dolgozók nincsenek munkájukhoz megfelelően megfizetve, de még így is mindent megtesznek hogy a gyermekek nevelését megfelelően lássák el. Az összes pedagógus munkája tiszteletreméltó. Úgy nevelik és terelgetik az ország elkövetkezendő nemzedékeit hogy társadalmi presztízsükkel egyetemben a fizetésük is nevetségesen alacsony. Mégsem töltik ki a gyerekeken a fruszráltságukat, gondosággal és kedvességgel nevelik őket egy olyan szakmában, ami nincs megbecsülve. Az hogy a környezet amiben folyik ez a nevelés milyen, az már nem az ő befolyásuk alatt áll. Kreativitással egy csoport szobát ki lehet dekorálni hogy az tetszetős legyen a szemnek. Olyan óvodában én még nem jártam ahol nem lett volna minden ablakban a hónapnak megfelelően dísz, de a csoportszobák is mindig ki vannak dekorálva, hogy a gyerekek olyan környezetbe érkezzenek ami élettel telinek látszik. De sajnos origamiból nem lehet óvodai öltözőszekrényt készíteni. Az sem lehetetlen hogy egy gyermeknek az otthona után még a hiányos bútorberendezéssel is az óvoda a szebbik élettere, ami egy újabb problémára hívja fel a figyelmet. Az óvoda egyik fontos feladata a környezeti nevelés, új dolgok megismertetése a gyerekekkel. Volt egy kislány aki kiscsoportba érkezés első napján rácsodálkozott a bútorokra, és a „lila” színre. Na már most ha az óvoda is ugyanolyan hiányosan felszerelt mint egy szegényebb családból jövő gyermek otthona, akkor a környezeti nevelés ezen aspektusa megszűnik.
Felháborít vagy hidegen hagy?
Rengeteg óvoapedagógussal folyt már arról diskurzus, hogy van-e erre megoldás. A legtöbbször a negatív irányba billen a mérleg nyelve. Nem mindenki hiszi és természetesen azért, mert nem lát rá acionális esélyt, hogy az óvodában asz óvodai bútor cseréje megtörténik. Sokan már belefáradtak abba, hogy a hivatal előtt ülve várják a polgármestert, aki különben, mint egy színész inkább a hátsó bejáratot választja. Legyünk azért elnézőek is? Lehet, hogy az a bizonyos polgármester már szégyenli azt mondani, hogy nem? Nem lát bele senki a település költségvetésébe, de egy óvodai csoportszoba vagy óvodai öltözőszekrény még apránként is lecserélhető. Ha most valaki a http://lolaovi.hu-ra kattint láthatja, hogy ezek a termékek nem olyan nagy összegbe kerülnek, hogy ne lehetne segíteni az óvodának. Néhol többet kap egy képviselő tisztelet díjat, mint amennyibe ezek a bútorok kerülnek. Kérdezem én, nem lehet lemondani 1 évben 1x erről az összegről? Azt is tudom, hogy sok felajánlást tesznek a helyi honatyák, de mégis… És ezt csak úgy ötletnek itt hagyom.
És hogy hidegen hagyja-e a település vezetését az egyetlen oktatási intézmény /nagyobb városokban mondjuk több is lehet/ állapota? Én kijelentem, hogy a legtöbb helyen igen. Hogy mi lehet az oka azt nem fogjuk tudni megfejteni, de egy dolgot mondhatok. Egy dolgot írnék ide, amit Reményik Sándor megfogalmazott jó pár éve talán jövőbe látóan és nem is kifejezetten az óvodákra vonatkozóan vetette papírra gondolatait, de mint mindenki tudja, hogy a családon kívül a legnagyobb szociális színtér az óvoda. Nem kell az óvodások fejlődésén spórolni!
Reményik Sándor: Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!